SZEMTANÚ
TEMESVÁRY Ferenc
Kik beszéltek utoljára Petőfi Sándorral?
A Magyar Televízió többrészes, Petőfi életét feldolgozó filmsorozata is hozzájárult annak az érdeklődésnek a megnövekedéséhez, ami a magyar közönségben majd másfél évszázada megmutatkozik Petőfi halálának körülményei iránt. Szerkesztőségünkhöz több „megoldási” javaslat is érkezett. Alább egy késői, eddig ismeretlen szemtanú leírását tesszük közzé a még ezután is nyilvánvalóan sok kutatást, tisztázást igénylő eseményről. (A szerk.)
Ha jól emlékszem, egyik napilapban olvastam volt egy kis közleményt, hogy Petőfi Sándornak az állítólag feltalált porait 1902-ben Székelykeresztúron ünnepélyesen eltemették. Ugyancsak e közleményben volt említés téve arról is, hogy a sebesült nagy költőt két huszár kísérte fel a fehéregyházi csatatérről Székelykeresztúrra. Hogy e közlemény adatai mennyiben felelnek meg a tényeknek, azt nem tudom, de nem is kutatom, én kizárólag csak a két huszárról kívánok némi felvilágosítást adni és pedig arról a két huszárról, akik Petőfit 1849. július 31-én estve a fehéregyházi csatatérről – nem Székelykeresztúrra – hanem Héjjasfalvára vitték az öreg Cseh József udvarába.
Miután alulírott e két huszár név szerint Hegyi Fodor János és Szali Gergely István mindkettő héjjasfalvi (Nagyküküllő megye) magyar embert, személyesen ismertem s miután előbbi mint szomszédunkkal több ízben volt alkalmam személyesen is beszélni, megkísérlem Fodor Jánosnak Petőfire vonatkozó elbeszélését a lehető leghívebben leírni.
Az 1880-as években a székelykeresztúri unitárius gymnáziumban, mint kis deák olvastam egy kéziratot – valami jegyzőkönyvféle lehetett – amelyben Petőfi Sándor halála és holttestének kutatása volt leírva. Ezen iratból olvastam azt is, hogy Hegyi – helyesen Fodor – János és Szali Gergely István héjjasfalvi lakosok voltak azok a huszárok, akik legutoljára látták Petőfit és ők beszéltek legutoljára a halhatatlan költővel. Határozottan nem állítottam, de úgy emlékezem, hogy ezen kéziratot nekem Kozma László osztálytársam – Kozma Ferencz akkori székelykeresztúri áll. tanító képezde igazgatójának a fia – mutatta meg.
Nagyon meglepett a kézirat tartalma, mert az abban említett, akkor még élő két ember falumbeli volt, s mindkettőt személyesen is ismertem. Alig vártam a szünidőt, hogy hazamenjek és ezekkel az emberekkel beszélhessek. Apámnak, ki kocsival jött utánam, még útközben elbeszéltem a dolgot s kértem, hogy hivassa át Hegyi János bácsit s kérdezze meg tőle, hogy igaz-e az, amit ebből az iratból olvastam s hogy beszélje el nekünk is ezt a dolgot. Apám örömmel tett eleget kérésemnek s hazaérve áthívatá az öreg Hegyi Fodor Jánost hozzánk, aki a következőket beszélte el nekünk: „Én és Szali Gergely Pista együtt voltunk Fehéregyházánál a muszkák elleni csatában, mint közhuszárok. Fehéregyházán belül a réten állottunk. A falu és a Küküllő között, Bem kocsiját aznap többször is láttuk s láttuk azt is, hogy Petőfi a kocsiban ült. De hogy az őrnagy urat hol és mikép sebesítették meg, azt nem láttuk, mert amikor a muszkák Segesvár felől az erdőből leereszkedtek; nekünk kiadták a parancsot, hogy vissza kell menni Székelykeresztúrra, de nem Héjjasfalva elé az országúton, hanem a Buni hídon át Sárdra és onnan Újszékhelyre, mert a kozákok a Héjjasfalvára vívó ország úton már erősen közeledtek. Én Gergely Pistával a lovakat eleresztve behúzódtam a Küküllő partjára a füzesbe, s ott egy magas part alatt megbújva bevártuk, amíg a muszkák elhúzódnak. Késő estve, mikor minden elcsendesedett, búvóhelyünkről kijöttünk és hazafelé indultunk, hogy otthon szétnézzünk, s azután a csapat után menjünk. Hazafelé a czapai báró (Szentkereszthy) rétjén jöttünk át, s ott az úttól nem messzire, egy szalmakazal tövében fájdalmas nyöszörgést hallottunk. Odamentünk és láttuk, hogy Petőfi őrnagy úr fekszik ott véresen. Azt kérdezte tőlünk... Hová mentek?... Héjjasfalvára mondtuk... Vigyetek magatokkal... Nem tudok járni ... Leszúrt a kutya kozák... Én és Pista derékszíjjainkkal és szalma gúzzsal két karót összekötve arra szalmát tettünk s az őrnagy urat ráfektetve elvittük Héjjasfalva végéig, ahol megpihentünk, mert a faluba bejönni nem mertünk, mivel muszkák voltak a faluban. Itt azt kérdezte az őrnagy úr van-e magyar uraság a faluban?... Van több is, feleltük mi... Vigyetek a legközelebbihez… Az épp itt van a falu végén, szóltunk a Cseh József úr udvar kapuja előtt megállva. Akkor tegyetek le... Magam megyek be... Köszönöm... Isten áldjon... Jó fiúk... S azzal az őrnagy urat a kapu előtt letettük. Be is akart menni az udvarba, de nem bírt járni a nagy vérveszteség miatt, mire én és Pista bevittük őt Cseh József úr béres bírójának a lakásába és otthagytuk, mert féltünk, hogy a muszkák elfognak s mert az őrnagy úr gyenge volt, hogy tovább nem bírta az urat. Mi be sem mehettünk a faluba, mert az tele volt muszkával s az éj sötét leple alatt a falut megkerülve újból a Küküllő mellé húzódtunk a Lunkczán át s a gyulai malomnál a vízen át Újszékhelyre mentünk. Hogy ezután mi történt az őrnagy úrral, azt nem tudom, de a forradalom után hogy hazakerültem – mondta Hegyi Fodor János – hallottam, hogy a Cseh udvarban akkor az uraságok nem voltak otthon. Az oláh béres bíró pedig, a mi eltávozásunk után a faluból hazatérve midőn meglátta lakásában a magyar tisztet azon szavakkal, hogy „Pusztulj innen mert te is magyar kutya vagy” az őrnagy urat kikergette a házból. Eddig tartott Hegyi Fodor János elbeszélése. Ezek voltak a halhatatlan nagy költőnk utolsó szavai „Köszönöm... Isten áldjon jó fiúk”
Hogy ezután Petőfi hová lett azt nem tudja megmondani senki. Sokan mondták, hogy Petőfi a Cseh József kertjében halt meg, azon éjjel, mikor a lelketlen oláh őt a házból kiűzte. Sokan állítják, hogy Székelykeresztúrra vitték. Sőt arról is hallottam, hogy Hátszeg mellé Őraljaboldogfalvára került volna a gróf Kendeffy birtokára, s ott volna eltemetve, de mindez csak feltevés. – Tény az, hegy Kozma Ferencz volt székelykeresztúri áll. tanító képezdei igazgató, aki héjjasfalvi Cseh József földesúr unokájának a férje, hosszas kutatásokat folytatott ez irányban, sőt ha jól tudom, Héjjasfalván a Cseh József-féle kertben ásatásokat is végeztetett – de amint hallottam, a további kutatás pénz nemléte miatt abbamaradt, mert az akkori kultuszkormány nem sokat áldozott ilyesmire. Kozma Ferencz saját költségén pedig nem tudta a költséges ásatásokat befejeztetni. Pedig kár volt, mert köztudomású dolog, hogy Héjjasfalván igen sok 1848/49-es honvéd alussza őrök álmát közös sírokban – amit igazol a faluvégen emelt emlékoszlop is –‚ amely pedig nem messzire van a Cseh József kertjétől.
De hogy Kozma Ferencz helyes úton indult kutatásaival igazolja az is, hogy a nagybeteg költő orvosi segély nélkül végelgyengülésben nem is bírt volna ki egy 10-12 kilométeres utat Székelykeresztúrig. S így valószínűnek látszik az, hogy koszorús költőnk hamvai Héjjasfalván a Cseh József kertjében porladoznak.
* Körösi Orbók Kálmán az erdélyi Héjjasfalva egykori földbirtokosa, aki barátja, a dévai Groza ügyvéd (később államelnök) tanácsára, anyagi javainak hátrahagyásával 1922-ben Déváról – családjával – Magyarországra költözött sok mindent írt, de íróvá soha sem lett. Munkáit megsemmisítette az idő, vagy a választott témák érdektelensége. Petőfire vonatkozó néhány oldalas, saját kezűleg javított írása azonban fennmaradt (Magyar Nemzeti Múzeum U. D. G. 1981/17.). Amikor ma ajánlom az olvasónak, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ne a formát, a megkeseredett ember kifejezéseit vegye bírálat alá, hanem azt a törekvést, amely az események hű visszaadására irányult. (T. F.)